Szabó Árpád

Szabó Árpád gépészmérnök

1972-ben Móron született.

1995-ben gépész üzemmérnöki diplomát szerzett a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai karán, karbantartói mellékmodulon. Később belső auditori, és emelőgép ügyintézői képesítéseket szerzett.

Főiskolai tanulmányai befejezése után, a Márkushegyi Bányaüzemnél helyezkedett el, mint gépész tervező mérnök. A pályakezdéstől a bányabezárásig itt dolgozott.

Első célfeladataként a külszíni és földalatti anyagszállítás nyomonkövetési rendszerének komplex – elvi, gyakorlati, informatikai - kidolgozását kapta.

Ennek végrehajtása után a számítógéppel támogatott gépészeti tervezési feladatokra orientálódott.

A 2000-es évektől kb. 10 éven át a Márkushegyi Bányaüzem "Retrofit" programjához tartozó "Kőhalom" mezőcsatolás fő szállítóvágataiba beépített kéthatású, anyag és személyszállító szalagpályák elvi és kiviteli terveit, valamint Bányahatósági engedélyeztetésük dokumentációit készítette az időközben általa átképzett, kis létszámú számítógépes tervező, rajzoló csoport élén.

A "Retrofit" programhoz tartozó frontfejtési technika, technológia fejlesztésében mutatkozott meg igazán a számítógépes tervezés szerepe, ahol addig ismeretlen berendezéseket lehetett modellezni. Így lehetett sikerre vinni a 80-as évekből maradt Glinik pajzsokat az új korszerű Glinik 260/724 kaparón üzemelő Elektra EL-600 marótárcsás jövesztőgéppel.

Az évek folyamán a csökkenő munkavállalói létszám következtében egyre több feladatkört látott el: többek közt a TMK-val, aknaszállító-gépekkel, emelőgépekkel kapcsolatos ügyintézést, a belső auditori feladatokat, a gépészeti minőségirányítási rendszergazdai feladatokat. A bányabezárás éveiben a bejelentési kötelezettséggel járó tervezési, ügyintézési feladatokat látta el.

A bánya bezárása után, a 2017-es évtől kezdődően továbbra is tervezői munkakörben dolgozik, egy autóipari célgépeket gyártó gazdasági társaságnál.

A Bányagépészet a Műszaki Fejlődésért Alapítvány csatlakozó tagja.

2002 óta aktív szervezője a Bányagépész konferenciáknak, 2012-ben szervező tevékenységének 10. éves évfordulóján munkáját elismerő Oklevélben részesítették.



Javasolt minimális felbontás: 1024*768
Az oldalt eddig 52830 alkalommal tekintették meg.
Köszönettel: Támogatóinknak!
Copyright (C) 2006 Minden jog fenntartva !